Az Indexen is hírt adtak róla, hogy az ESPN The Magazine készített egy Body, azaz Test különszámot, amelynek címlapján a meztelen - de minden lényeges testrészt takaró - Serena Williams pózol.

Azóta kiderült, hogy a számnak van egy pókeres része is, négy nagyon sikeres profi ül az asztalnál meztelenül, vagy majdnem teljesen meztelenül, elvileg arra kérték őket, hogy az összes vagy szinte összes ruhadarabjuktól szabaduljanak meg.

A szerkesztőknek Jennifer Harmant, Daniel Negreanut, Phil Hellmuth-t és Scotty Nguyent sikerült rávenniük a vetkőzésre. Negreanu kétszer utasította vissza a fotózást, és akkor egyezett bele, amikor megtudta, kik vennének még részt rajta. Jennifer Harmannak is számított, kik vannak még ott, amikor ledobja a ruháit: “A hangulat meglehetősen nyugodt volt, egészen könnyen mentek a dolgok és rengeteget nevettünk. Egy örökkévalóság óta ismerem ezeket a srácokat.” Negreanu készült is az eseményre: "Edzettem. Szépen lebarnultam. Behúztam a hasamat, és már jó is voltam."

És az eredmény? Nem tudom, hány fotó készült, nem hiszem, hogy sok, én a Cardplayerben találtam egyet, természetesen illően decenset. (Elnézést, ha valakinek mégis álmatlanságot okozok Hellmuth látványával.) Érdekes, hogy Nguyen és Hellmuth szépen illedelmesen előrenéz, a csupasz bőrén is PokerStars logót viselő Negreanu bezzeg:  

 

 

Szerző: patagon  2009.10.09. 09:00 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása