Nemrég zajlott a World Championship of Online Poker, és annak 215$ Heads-Up PL Omaha “second chance” versenyén történt egy érdekes eset.

Amikor már csak tizenhatan maradtak, Anti-Matter és Rami “arbianight” Boukai (ő idén nyert WSOP-karkötőt a 2500$ PL Omaha/hold'em versenyen) megegyezett, hogy mindketten kiülnek, amíg megRami Boukainéznek egy nagy bokszmeccset a tévében. Hm. Nyilván nem hallottak sem a tévéműsor rögzítési módszereiről, sem a sportetikáról - a heads-up versenyeken úgyis sokat kell várni, nem nagyon illik ezt az időt még így mesterségesen megnövelni.

Mindenesetre a végeredmény nem az lett, amire számítottak: 24 perc múlva a szoftver befejezettnek nyilvánította a heads-upot és arbianightot hozta ki győztesnek. Mint kiderült, ha mind a két versenyző sitoutos, akkor 250 leosztás után automatikusan befejezik a heads-upot, és az lesz a győztes és egyben továbbjutó, akinek a vakok ide-oda adogatása következtében több zsetonja van - ebben az esetben ez arbianight volt.

Hiába akarta mindkét játékos folytatni a heads-upot, a PokerStars nem engedte nekik. Anti-Matter végül azt kérte, legalább azt a pénzt kapja meg, amennyit a számításai szerint nyerhetett volna a versenyen, de a PokerStars csak a 16 közé jutásnak megfelelő pénzösszeget utalta át neki.

Anti-Matter a 2p2 fórumához fordult -  gyakorlatilag azzal vádolta meg a PokerStarst, hogy kirabolta -, és hivatalosan is kompenzációt kért. Pár nap múlva a PokerStars úgy döntött, hogy Anti-Matter megkapja a kért 900 dollárt. Döntésüknek egyrészt a rossz hírverés elkerülése, másrészt az lehetett az oka, hogy valóban semmi sem jelezte a honlapjukon ezt az egyébként értelmes szabályt, sőt azt írták, hogy semmi sem gátolja a játékosokat a kiülésben. A múlt idő nem véletlen, ma már ott díszeleg: “Két vagy több játékos nem egyezhet meg abban, hogy egyszerre kiüljenek, akár azonos, akár különböző asztalnál ülnek.”

Most már csak az a kérdés, hogy ha valakinek a mosdóba kell mennie, és sitoutos szünetet kér az ellenfelétől, akkor vajon diszkvalifikálják-e  őket.

Szerző: patagon  2009.10.09. 11:02 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása