Amikor Barack Obamát amerikai elnöknek választották, John McCain és George Bush a választások után gratulált neki. De nem mindenki tud belenyugodni a vereségbe, őrültek mindenhol vannak.

Az Egyesült Államokban most éppen azon megy a vita - nem csak internetes beszélgetések, hanem bírósági beadványok formájában is -, hogy "natural born citizen", vagyis született amerikai állampolgár-e Obama. Ez igen lényeges kérdés, ugyanis az Egyesült Államok alkotmánya feltételül szabja ezt az elnöki poszt betöltéséhez. Sokak szerint Arnold Schwarzeneggert is csupán osztrák születése akadályozza az elnöki poszt elérésében. (Terminátor-rajongóknak enyhe vigasz, hogy házelnök lehet belőle, és ebben az esetben ha mind az elnök, mind az alkelnök akadályoztatva van, övé lehet az elnöki jogkör.)

Barack Obama 1961 augusztus negyedikén született Hawaiin, és ezt az ottani hatóságok is igazolták. Azonban az összeesküvés-elméletek hívei szerint ez hazugság, és a leendő elnök valójában Kenyában született. Ha ez igaz lenne, akkor mivel az apja kenyai - de technikailag brit állampolgár -, az anyja pedig hiába amerikai, a szülés idején nem töltötte be a 19. évét, a törvények szerint Barack Obama nem lenne született amerikai állampolgár. Apró szépséghibája az elméletnek, hogy a hivatalos igazolást érvényesnek találták, ráadásul megtalálták Barack Obama születési értesítőjét egy honolului újságban. Egyébként Philip J. Berg, aki eljuttatta ezt az agyszüleményt a bíróságra, azt is felveti, hogy Barack Obama esetleg indonéz állampolgár is lehet, mivel gyerekkorában évekig élt ott.

Másokat az se zavar, hogy Hawaiin született, a bíróság éppen most utasította vissza Leo Donofrio  beadványát, aki szerint Obama születésekor kettős állampolgár lett, és így nem felel meg az alkotmányban leírt kritériumnak. Donofrio javára legyen mondva, hogy nem rasszizmus vagy politikai okok vezették a beadványhoz: szerinte John McCain sem lehetne legitim elnök, mivel nem a Egyesült Államokban, hanem a Panama-csatorna övezetben született.

Ja, és hogyan kapcsolódik mindez a blog témájához? Barack Obama szeret pókerezni. : )

Szerző: patagon  2008.12.10. 13:30 Szólj hozzá!

Címkék: őrült obama barack

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása